News

Vucic elnök szerint a kormánypárt egyik irodájában élve akarták felgyújtani az embereket, az ellenzéki aktivisták viszont ...
A kétoldalú amerikai-ukrán találkozó után Donald Trump az európai vezetőket fogadta a Fehér Házban. Előbb fotózkodtak, majd elfoglalták a helyüket egy nagy asztal körül.
Kikérem magamnak, hogy a volt feleségemet Wayne Rooney-hoz hasonlítsa Kocsis Máté – mondta Magyar Péter az ATV-n.
A 24 éves teniszezőnek így megszakadt a 12 mérkőzésen át tartó sikersorozata, kemény pályán pedig ezt megelőzően 26 találkozón nem talált legyőzőre. A két világklasszis 14. alkalommal mérte össze a ...
A szaharai, trópusi körülmények között a sportolók közül többen rosszul lettek, egyes mérkőzések a rendezők döntése alapján nem is került megrendezésre a csarnokban uralkodó hőség miatt. Rengeteg néző ...
A fertőzött állatokat néhány éve már észlelték Észak-Amerikában, most újabbak jelentek meg.
Riport a kelet-ukrajnai donecki területről menekülőkről, akik civil segítséget kapnak, az ukrán állam azonban nem képes ...
Az év leglátványosabb együttállása lesz megfigyelhető augusztus 20-án – derül ki a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményéből.
Rosszul lett Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kölyöktigrise, miközben a húgával játszott a kifutóban. Az állatkert azt ...
– írta Györfi Mihály egy Facebook bejegyzésben. Szolnok polgármestere azután akarta meglátogatni az intézményt, hogy vasárnap ...
Az MVM augusztus 12-től jelezte ügyfeleinek, hogy augusztus 15-én (péntek) reggel 8 órától egészen augusztus 17-én (vasárnap) ...
A független Károly Lászlót választották a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányád polgármesterévé a vasárnap tartott ...