News

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szinte azonnal véget vethet az Oroszországgal vívott háborúnak, ha akarja, vagy folytathatja ...
Terence Stamp karrierjét a színpadon kezdte az 1960-as években, a filmvásznon 1962-ben jelent meg a Billy Budd című filmben, ...
Hétfőn nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyok időszakosan összeállhatnak – írja a Kiderül. Csapadék azonban ...
Megint beperelték a Belügyminisztériumot az egészségügyi tanulmányok miatt. Takács Péter 70-80 döntéselőkészítő anyagról beszélt, a K-Monitor ezek listáját perli a tárcától. A tárca a perben az ...
Tóth Dávid tavaly márciusban osztotta meg a nyilvánossággal, hogy újra szerelmes, nem sokkal később pedig azt mondta kedveséről, Timiről, hogy ő lehet a nagy ő az életében. Tóth idén márciusban el is ...
Vasárnap délután Szolnok és Szajol között egyelőre nem közlekedhetnek a vonatok hatósági intézkedés miatt, mert egy ...
A Cserépi Trapp terepfutó verseny korábban a Facebook-oldalán közölte, hogy eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt. A faluba ...
Miután a pódiumra érkeztek, hogy lefotózzák őket az orosz vezetővel, Trump azt mondta: „Köszönöm. Rázzunk kezet, az jó ...
A News18 megosztott egy felvételt, amelyen egy indiai férfi egy egyszerű cső segítségével befog egy királykobrát.
A sértett nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni.
20:43 Félreértés miatt verhették halálra a nagyothalló gondnokot Kelenföldön 18:00 Másnaposságnak hitte, halálos betegséggel ...
Benno Elkan a harmincas évei elején római ösztöndíjasként készítette el Perszephoné alakját, ami a Dunakorzó egyik ...